Hogyan építsd vállalkozóként a kapcsolati tőkédet?

Nemrégiben felháborodott levelet kaptam a blog egyik olvasójától. Az nem tetszett neki, amit egy másik cikkben írtam: “Ismerkedj minél több vállalkozóval, erre már rengeteg lehetőség van a mai világban. Annak nincsenek ismerősei, aki nem akarja, hogy legyenek.” Szerinte ez nem igaz, példákat és tippeket kért. 

Szerintem viszont teljes mértékben igaz, de elfogadom, hogy valaki tanácsokra kíváncsi. Ebben a cikkben igyekszem minél több tippet adni, hogyan építsd a kapcsolati tőkédet, amelyből aztán vállalkozóként is profitálni tudsz majd.

Áprilisban tartottam egy előadást a kapcsolati tőkéről Vidi Rita Spiritusz Klubjának délutánján. Rita, aki 2013-ban elnyerte az Év Vállalkozója díjat, vérprofi előadást tartott a témában, ami nem csoda, hiszen ő a téma egyik leghitelesebb szakértője. Az ő szemléletmódja, dogmagyilkos módszerei segítettek nekem abban, hogy a kapcsolati tőke fogalmát vállalkozóként az első perctől kezdve helyesen tudjam értelmezni, és ne kövessem el azokat a hibákat, amelyeket közismert marketingszakemberek fals tanításai alapján el lehet követni.

Hogy ezek a módszerek működnek, talán elég jól mutatja, hogy a marketinges vállalkozásomat (az elején, amikor szolgáltatásokat nyújtottunk – utólagos megjegyzés) teljes egészében erre alapozva építettem fel, méghozzá reklámköltségek nélkül. Igen, jól olvastad, egyetlen fillért sem költöttem reklámra, ennyire sokat számított a kapcsolati tőke. És itt most nem a klasszikus, ősmagyar urambátyám rendszerre kell gondolni, hanem egy olyan kapcsolati tőkére, amit kb. fél év alatt, teljesen a nulláról építettem fel.

Azt azért persze hozzá kell tenni, hogy a módszer nyilván nem minden üzlet és iparág esetén működik ugyanúgy. Ha van egy webáruházad, ahol sok-sok vásárlóra van szükséged, ott nyilván nem lesz annyira hatékony, mint egy szolgáltatás esetében, ahol is elég néhány ügyfél ahhoz, hogy elboldogulj. De még akkor is nagyon sokat számíthat. Ami még fontos: nem mindegy, kik a célcsoportod. Nekem a vállalkozók, ezért ismerkedek vállalkozókkal, ha egy mód van rá. Lehet, hogy neked teljesen más célcsoportod van, de akkor is érdemes megismerkedned más vállalkozókkal, hiszen rengeteget tanulhatsz másoktól, és üzleti összefogások is születhetnek.

De hagyjuk a szövegelést, hiszen konkrét példákra vagy kíváncsi. Mutatom, hogy hol tudsz megismerkedni más vállalkozókkal:

1. Interneten.

Hol máshol tudnál megismerkedni velük, hiszen manapság szinte mindenki a világhálón tölti ideje nagy részét. A legfontosabb felület ebben az esetben a Facebook, ez nem kérdés. Lépj be minél több csoportba, amelynek a témája vállalkozással kapcsolatos! Ha valaki szimpatikus, írj neki, vedd fel vele a kapcsolatot. Nagyon értékes ismeretségek születhetnek így, ráadásul olyan emberekkel is kommunikálhatsz, akikkel különben esélyed sem lenne megismerkedni.

A legértékesebbek azok a Facebook csoportok, amelyek valamilyen tréninghez, tanfolyamhoz kapcsolódnak. Itt hasonló érdeklődésű emberekkel találkozhatsz, és sokszor akár élőben is meg tudsz velük ismerkedni. A legnagyobb marketinges csoport ma a KKV marketing csoport.

További tapasztalat, hogy a különféle fizetős tréningekre, képzésekre már csak azért is érdemes elmenni, mert túl azon, hogy rengeteg új információval és tudással leszel gazdagabb, szinte mindig valamilyen megkötött biznisszel, de legalábbis sok új ismeretséggel és névjegykártyával a zsebében távozik az ember.

És akkor rá is térhetünk a második terepre, az élő előadásokra.

2. Élőben.

A fizetős előadásokon, tréningeken túl vannak olyan ingyenes vagy nagyon minimális összegbe kerülő előadások, amelyekre érdemes elmenni, hiszen ezeket általában kapcsolatépítési lehetőség is követi. Sosem felejtsd otthon a névjegykártyádat!

Az alábbiakat ajánlom a figyelmedbe:

Spiritusz Vállalkozói Klub – Klubdélutánok Vidi Ritával. Ez nem ingyenes, de ezen az áron akkora tudásanyag szokott átadásra kerülni, ami nemhogy vetekszik a 10-15 ezer forintos konferenciákéval, hanem általában simán lenyomja azt.

A MaVan (Magyar Vállalkozónők Közhasznú Egyesülete) az ún. MaVan szerdákon szintén hasznos előadásokat szokott szervezni havi 1 alkalommal, minimális belépődíj ellenében.

A Lawrence&Bennett Üzleti Klubján a honlap tanúsága szerint “átlagosan több, mint 4000 db névjegykártya cserél gazdát.” Hasznos üzleti előadásokkal indítanak, ezt követi a kapcsolatépítési lehetőség, ahol is a névjegykártyák vándorútra indulhatnak. Mindez teljesen ingyenes, figyeld a honlapjukon, hogy mikor lesz a következő alkalom!

Tavaly egy BME-s diákok (és bárki más) számára rendezett előadássorozatot sikerült megcsípnem, a Karrier Akadémia rendezésében. A Facebook oldalukon érdemes figyelni, hogy idén lesz-e hasonló lehetőség.

A tavaly december egyik meghatározó eseménye volt a FIVOSZ (Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége) rendezésében a Fiatal Vállalkozók Hete, ahol nem csupán kapcsolatépítésre volt lehetőség, de olyan ismert emberek előadásait lehetett meghallgatni teljesen ingyen, mint például Andy Vajna vagy Klapka György. Érdemes őket is szemmel tartani a Facebookon, hiszen év közben is vannak hasznos programok.

3. Lépéselőnyben

Térjünk vissza egy kicsit a netre, ahol egy Facebookon kívüli lehetőséget ajánlok még neked: ez pedig a Lépéselőny üzleti portál, ahova ingyenesen regisztrálhatsz. (Van fizetős business tagságuk is, de a free verzióval is elérheted a tagokat.) És hogy miért jó ez neked? Azért, mert 22.000 vállalkozóval veheted itt fel a kapcsolatot.

By | 2017-06-12T20:33:56+00:00 június 9th, 2014|Vállalkozás|0 Comments

About the Author:

Leave A Comment